Enneagram matek vol.4.

 Bízom benne, hogy ez a feladvány is furcsának tűnik elsőre.

deadpool-dalai.png

A pirospontos megoldás pedig: Deadpool = Dalai Láma = 6

Sőt, az egyenlet tovább bővíthető Ryan Reynolds-szal is. Hisz a Deadpool sikere többek közt annak köszönhető, hogy Ryan Reynolds nem egy Deadpool-rajongó filmsztár, vagy egy színész, aki Deadpoolt alakítja, hanem maga Deadpool. 

A Dalai Lámával való hasonlóságról persze sehol nem írnak, leszámítva a blogomat, ami azért íródott, hogy megmutassam: mindhárman ugyanazon a belső szűrőrendszeren keresztül nézik a világot.

A HATOS fő vágya a biztonság és a kiszámíthatóság. Erőfeszítései nagy részét az teszi ki, hogy ezt megkapja, de méginkább az, hogy megadja. Minden HATOS – élethelyzettől függetlenül – ismeri azt az alapérzést, hogy fenyegetettség veszi körül, ahol az ő felelőssége megvédeni a környezetét. Valamint az is közös, hogy belülről mindig az az érzés, hogy nagyobb a kabát, mint amit képes lenne hordani. Ugyanazt érzi Wade Wilson, amikor meg kell küzdeni nála erősebb, gonoszabb erőkkel, mint Ryan Reynolds, amikor túl kell teljesíteni a Deadpool első részének váratlan nagy sikerét, vagy a Dalai Láma, amikor pont olyan időszakban tölti be posztját, amikor Tibetet támadás éri. És persze az is közös bennük, hogy a megoldhatatlannak érzett nehézségek a nemhogy blokkolnák őket, hanem a legjobbat hozzák ki belőlük.

A HATOSOK jellemzője, hogy mindenképp együtt élnek a szorongással – amit persze legtöbben a körülményeknek és nem saját működésüknek tudnak be.

Szorongással küzdök és már a múltban is ezzel küzdöttem. A legtöbb interjúm előtt úrrá lesz rajtam az idegesség és a pánik. Jártam már a spektrum legsötétebb végén is, és az egyáltalán nem vicces például – Ryan Reynolds

Ugyanebben a riportban elárulta, hogy gyakran még hányinger is kerülgeti a mindennapokban. Húsz éves korában kezdődtek a dolgok, amikor a jövője miatt szorongott, most pedig a Deadpool 2 miatt van rajta hatalmas nyomás. (Szegény, most meg még jobban aggódhat a Deadpool 3 miatt. Ilyen ez a fránya siker, csak a bajt hozza.)

Mint ahogy abban is egyetértenek, hogy a leállíthatatlan agyuk mindenképp sokat nehezít az életükön.

„Mikor nagyok az elvárások veled szemben, az agyad azt veszélyként érzékeli.” Elég komolyan hangzik, ugye? – Ryan Reynolds

Semmi sem fontosabb a gondolataink féken tartásánál. Ügyelni kell az elme vad elefántjára, nehogy elszabaduljon, elkóboroljon. ... Még ha eldugott remetelakban élünk is, ha gondolatainkat nem tartjuk folyamatosan szigorú felügyelet alatt, messzire kalandoznak. Még a teljes magányban is negatív érzések, rossz gondolatok seregei támadhatnak ránk. – Dalai Láma

Míg a kihívások súlya alatt sokszor azt érzik, hogy megtörnek, addig a nehéz, veszélyes (akár életveszélyes) helyzetekre humorral, viccelődéssel reagálnak. Kedves Hatosok, akik ezt olvassátok, jó, ha tudjátok, hogy a világ ezeket egyétalán nem érzi viccesnek. Sőt!

...amikor a tésztát az edénybe dobtam, akkorát robbant, mint egy tűzhányó. A bal karomat elborította a sistergő olaj, s bőröm nyomban felhólyagzott. Az egyik idősebb, folyton tubákoló szakács, akit nehéz volt kizökkenteni a nyugalmából, hozzám rohant, s valami fölkevert krémszerűséggel kenegetni kezdte a karomat. Egyébként fölötte kedélyes ember volt, ám ezúttal rendkívüli izgalomba jött. Emlékszem, igen mulatságosnak találtam, ahogy az orrából dohánydarabkák és takony csöpögött, miközben himlőhelyes arcán rettentő aggodalom ült ki. – Dalai Láma

Szerintem többen szavaznának arra, hogy ez egy Tarantino film epizódja, mintsem, hogy őszentsége a tibeti Dalai Láma saját kézzel írott önéletrajzának részlete.

Ryan Reynolds sem maradt le, mikor is a karantén alatt adott egyik interjújában azzal a könnyed poénnal állt elő anyósával kapcsolatban, hogy:

Még nem tudja, de ő a vészhelyzet élelmünk, ha komolyra fordulnak a dolgok. – Ryan Reynolds

Ezt is inkább gondolnánk egy Deadpool mondatnak, mint egy háromgyerekes apuka kijelentésének. Nem csoda, hogy erre még a műsorvezető sem tudott semmi értelmeset mondani, hiszen egyes karaktereket kizökkent, ha olyan - nem mindennapos – dolgokkal tréfálkozik valaki, mint a karantén vagy kannibalizmus

A kedélyállapotok megnyugtatása végett fontos megjegyezni, hogy a HATOSOK csak olyan dolgokkal viccelnek, amiról tudják, hogy komoly, és amit egyébként nagyon is komolyan vesznek.

Igaz ez például a halálra is.

Az egész „Wade, haldokolsz” színjáték csak Killbrew ravasz húzása volt, hogy az üvegkoporsóban meztelenül láthasson, nemde?

– Wilson, kérlek… Megvannak az eredmények. Sajnos igazam volt, nemcsak a regenerációd vacakol, hanem mindened.

– Vagyis… Elvesztem a képességem, hogy megkülönböztessem Ryan Reynoldsot Ryan Goslingtól?

Őszentsége sem kevesebb iróniával emlékezik meg Pekingi utazásáról, ahol az úton többen a közvetlen közelében haltak meg a szakadékok és lezuhanó sziklák által.

A következő napot így azután Csiang védőszárnya alatt töltöttem, és mivel sokkal idősebb volt nálam, meg beteges is, eléggé fárasztónak bizonyult a védelemnek ez a formája. Ezen kívül az is foglalkoztatott, hogy a fölülről folyvást az útra zuhanó szikladarabok esetleg nem tudnak majd kettőnk között különbséget tenni, ha esetleg úgy alakul, hogy eljön a tábornok ideje. – Dalai Láma

Ugyanezt az iróniát és szarkasztikus viccelődést „adják ajándékba” a barátaiknak. A nemhatosoknak mondom: ez a barátság jele. Tényleg.

... Egyikük Liu Kaping volt, a Kisebbségi Hivatal magas rangú hivatalnoka, aki azt kapta feladatául, hogy leckéket adjon nekem marxizmusból és a kínai forradalomból. Igazából mohamedán vallású volt, és én meg azzal bosszantottam mindig, hogy faggattam, evett-e már disznóhúst. Élveztem a társaságát és jó barátságba kerültünk. Amikor Kínából elutaztam, Liu úgy sírt, mint egy gyermek. – Dalai Láma

Wade Wilsontól nem idézek, mert akkor az filmek kétharmadát ide kellen másolnom.

Ryan Reynolds Hugh Jackmanhez fűződő kapcsolatának szerves része, hogy trollkodja. A két színész útjait a Marvel-moziuniverzum filmjei keresztezték, ők pedig azóta nem tudnak leállni egymás szívatásával. Persze semennyire nem kell komolyan venni a vicceket, mert a való életben nagyon jó barátok. Hatosok így szórakoztatják magukat és egymást.

Egyik legutóbbi megmozdulása Jackman és felesége, Deborra-Lee Furness 24. házassági évfordulóján történt. Hugh szívmelengető bejegyzésben köszönte meg nejének az elmúlt éveket, mire Reynolds a poszt alatt kitartást kívánt Furnessnek.

Vagy íme egy szülinapi köszöntés Reynolds módra.

Remélem ezekből is jól látszik, hogy a karakterünk semmiképp nem skatulya, hisz, ha belefér Deadpool, Ryan Reynolds és Tendzin Gjaco (a Dalai Láma), szinte végtelen széles a spektrum. Amint az is jól látszik, hogy választhatunk bármilyen életutat, bármilyen foglalkozást, a karakterszűrőink ott vannak velünk.

A szarkazmus, a vegzálás, a komoly dolgokkal való viccelődés mindenképp része a HATOS világnak, legyen szó Vasemberről, Doktor House-ról, a főnökünkről vagy a gyerekünkről – és mindez csak annyit jelent, hogy amivel viccel a HATOS, azt komolyan veszi.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarjuditszamokeslelek.blog.hu/api/trackback/id/tr8016168070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Magyar Judit - Számok és lélek

Friss topikok

süti beállítások módosítása