Hetes karakter nehézségben
Már a buli sem ment meg

Következő Fej-Félelem-Gondolkodó karakterünk a HETES.

Tréningeken igazi sláger. A résztvevők könnyen azonosulnak vele, és győzködnek engem és magukat a boldog felismeréssel, hogy: „Ez az, ilyen vagyok!”. A valóságban azonban ő a legritkább – tréningen még nem találkoztam vele. Ez a számokon kívül persze abból is fakad, hogy a „corporate” világot messze kerüli.

hunt2.jpeg

Nézzük akkor a HETEST

A HETES karaktert meglehetősen jól jellemzi a Haverok, buli, Fanta szlogen. Lendületes, lelkes, igazi kalandor. Sok dologgal foglalkozik egyszerre, és ha ötlete találkozik megvalósító energiával, grandiózus dolgokra is képes. Olyannyira a pozitív jövőben él, hogy a jelent esélye sincs észrevenni, na persze nem is igazán akarja. Úgy érzi, ott csak a kevés fantáziával és gyér vállalkozó szellemmel megáldottak tartózkodnak

Vannak dolgok, amikről tudni lehet, hogy meg fognak történni a jövőben. Az igazi kihívás az, hogy rájöjj, mi az, ami már most lehetséges, és pontosan hogyan lehet véghezvinni. – Mark Zuckerberg

1.fázis - "A helyzet nehéz, de én jól vagyok"

A HETES ilyenkor nagyon kreatív. Feldobja, pörgeti a világot. Pozitív szemléletet közvetít folyamatosan, a jelen problémáit pedig vagy nem veszi észre, vagy nem veszi komolyan. Mindennél többre tartja a szabadságot. Ötleteit nem akarja aprópénzre váltani. A siker neki maga a szabadság, minden más csak bónusz.

Az életnek az élvezetről kell szólnia. Mi értelme, hogy millió érmünk, trófeánk és repülőgépünk van, ha eközben nem szórakoztunk jól? Hogyan tekinthető az győzelemnek? – James Hunt

Az általam személyesen ismert Hetesek most sincsenek másként. Pozitívak, lelkesek, és picit értetlenül állnak azelőtt, hogy mások a jelen helyzetben a nehézséget látják.

2. fázis - "A helyzet nehéz – nem akarom, nem szeretem, legyen már vége"

A felszínen még lehet az a mondás, hogy jól vagyok, de a mélyebb tudat már jelzi a veszteség és csalódás érzést.

Amíg a szabadságot és a pozitív életérzést fenn tudja tartani, addig minden oké, de ha a probléma túl közel jön, akkor mindenképpen menekül. Családot, barátot, országot, földrészt hátrahagyva keresi a boldog és szabad felelőtlenséget. Ha ennél is nagyobb a baj, az egész valóságot hátrahagyva álomvilágba menekül.

MEGOLDÁS

Őszintén nehéz ebben a helyzetben tanácsot adnom neked, hisz ebben a fázisban te eleinte még őrülten jól fogod magad érezni. A környezetednek lesz előbb hiányérzete. Az elhagyott párjaidnak, a gyerekednek, a hátrahagyott ötletek részeseinek. Egy idő után azt fogod érezni, hiába a fokozott pörgés, egyre kisebb a kielégülés. Maradj meg egy darabig amellett az ötleted mellett, amelyik a legnagyobb élvezetet adta az elmúlt időszakban.

3. fázis – „Gyűlölöm ezt a helyzetet (= de teszek róla, hogy az legyen, amit akarok)”

Amikor saját karakterünk viselkedésformáit már a végső határig feszítettük, elmozdulunk egy másik karakter irányába. Mint az eddigiekben is írtam, ritka a teljes átbillenés, önmagában a COVID-19 még kevés hozzá.

Ebben a fázisban a HETES elfelejti eredeti éltető energiáját: a szabadságot és örömöt. Elkezd keményen dolgozni, ami ellentétes született törekvésével. Energiája nem termelődik, ami van, azt egója és akarata kierjesztésére fordítja, ami tovább ront a helyzeten. A megújulásra képtelen helyzetben a káros szenvedélyek, infantilis viselkedés és pánik egyaránt eluralkodhatnak rajta.

MEGOLDÁS

Bárhogy is vagy, az agyad most is jól működik. Fogod látni, hogy míg alapban pozitív légkört hozol létre, most értetlenség és káosz teremtődik körülötted. A bilincseidet csak azzal tudod letenni, ha elkezded követni azt az ötletedet, ami örömöt és szabadságérzetet okoz, legyen az bármi. Ha visszalépsz, akár csak egy pillanatra is, a boldog szabadság megélésébe, újra kezd termelődni az energiád. Újra szabad leszel.

Ha ez hosszú távon nem jár semmi eredménnyel, akkor tedd mérlegre, hogy tényleg HETES vagy-e.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarjuditszamokeslelek.blog.hu/api/trackback/id/tr215694962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása